Belegondoltatok már abba, hogy miért mindig a rossz pasiba szeretünk bele? Mitől vonzóbbak, kívánatosabbak, szexibbek számunkra? Mi az a plussz, ami miatt mindig a rossz fiúkat kedveljük jobban?
Már az őskorban is tuti menőbbnek számított az a neandervölgy-i, aki inkább a csíntevéseiről volt ismert, mintsem csodás családjáról. A nők valahogy genetikailag jobban vonzódnak a bűnös lelkekhez. A végén meg persze siránkozunk, hogy miért bánik rosszul velünk a férfi.
Milyen egy jó fiú? Megbízható, stabil, kedves, odaadó. Ezek a klisék már-már kőbe vésettek. A rossz fiúkat hogyan jellemezzük? Ők az alfahímek, skalpgyűjtők, megbízhatatlanok? Ettől lennének vonzóak? Hiszen pont ezen tulajdonságaikat kedveljük a legkevésbé. Akkor mi lehet az oka?
Talán szeretnénk megváltoztatni őket? Jó utra téríteni? Esetleg vad erotikára, és csodás szerelmi életre vágyunk mellettük? (Eddig erősen a jó fiúk felé billen a mérleg..)
Egy alapvetően csajozásra, vadászatra beállt férfitól nehéz elvárni a változást, előbb utóbb persze náluk is csillingelnek odafent, és legtöbbször ebből lesznek a hirtelen fellángolásból elkövetett válások, de alapvetően nem az alfahímek lesznek 25 évesen boldog családapák. Nem is biztos, hogy igy kell lennie.
Akkor viszont miért van az, hogy a megbízható, kedves és odaadó férfiak helyett legtöbbször saját józan eszünket is sutba dobva loholunk a környék legcsibészebb férfija után. Kalandvágy? Merészség? Mazohizmus? Sokszor már sajnos ezt hiszem... Szándékosan reménykedünk abban, hogy majd felhív, keresni fog, megváltozik, legközelebb hazakísér, gyakrabban akar látni.
A jó fiú sms-e pedig megválaszolatlan marad, és amikor csalódottan, feleszmélve megpróbáljuk visszaszerezni őt, megérdemelten hallani sem akar rólunk.
Képek forrása: 1
